Betört egy 85 éves nőhöz, és egy húsvágó bárddal életveszélyesen bántalmazta

bűnügy

Előzetes letartóztatásba került egy 21 éves férfi, aki betört egy idős asszonyhoz Lentiben, majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nőt a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A 21 éves H. Ádám keddre virradó éjjel tört be a 85 éves asszony házába.

A Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat, aki ellen felfegyverkezve elkövetett rablás, és életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást.

A Zalai Hírlap internetes oldalán az esetről az olvasható: a férfi először a ház nyári konyhájába jutott be, majd egy nyitott ablakon át bemászott a lakásba. Értékek után kutatott, és amikor az idős nő felébredt a zajra, a férfi egy húsvágó bárddal támadott rá.

A tettes háromezer forintot, tojást, sört és bort lopott a házból.

Az asszonyra másnap talált rá egy rokona, ő értesítette a rendőröket, akik szerda este vették őrizetbe a támadót, aki vagyon elleni bűncselekmények miatt már büntetve volt, és a mostani esetet is egy próbaidős szabadságvesztés ideje alatt követte el. (MTI)