A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 18 év fegyházra ítélték.
A férfit közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt ítélték el.
Átalakulóban vannak a férfi-női szerepek. Jó volna, ha valaki segítene a fiataloknak, de az előző kormányok LMBTQ-ellenes kampánya miatt nagyon nehezen jutnak be a prevenciós programok az iskolákba. Így viszont marad ez egyre szexistább, nőket tárgyiasító popkultúra meg a zavarba jött szülők. Sik Dorottyával, az ELTE Szociális Munka Tanszék oktatójával beszélgettünk.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt és végleges eltiltást indítványozott.
Halált okozó testi sértés miatt folyik a nyomozás.
Szóvivője szerint egészségügyi vészhelyzet állt a történtek mögött. Blairnél 2018-ban diagnosztizáltak szklerózis multiplexet.
A férfit kihallgatták, de nem vették őrizetbe, így szabadlábon védekezhet.
Elfogatóparancsot adtak ki ellenük.
Azért támadtak rá a fogvatartottra, mert az visszakérdezett egy zárkaellenőrzés közben. Az ítélet nem jogerős.
A másik rendőr tagad.
Indítványozták a férfi vádlottal szemben az életfogytig tartó szabadságvesztés, feleségével szemben pedig a 10 évnél „lényegesen súlyosabb büntetés” kiszabását.
Ráadásul ez az eset nem függ össze a javítóintézet jól ismert ügyeivel.
Minden előzmény nélkül többször ököllel arcon és fejen ütötte a férfit.
A Tisza szakértője Hegedűs Judit, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője lesz, de a többi párt is delegálhat szakembert.
A nő segítségére két járókelő sietett, egyikük pedig Facebook-posztban számolt be a bántalmazásról.