A néppártosodó párt kontraproduktívnak, szakmailag elhibázottnak és veszélyes precedensnek tartja a kötelező holokausztkurzus bevezetését a felsőoktatásban.
Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúság Tagozat elnöke, az oktatási és kulturális bizottság tagja csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a héten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora - a jobbikos politikus szerint
"feltehetően izraeli nyomásra"
bejelentette: az egyetemi minden egyes szakának valamennyi hallgatója számára kötelezővé teszi "A holokauszt és emlékezete" tárgyat. Azt írta: "a bejelentés nagy vihart kavart az egyetemi hallgatók között, akik feleslegesnek tartják a további óraterhelést, és sajtóhírek szerint az elvárttal ellentétes reakciókat váltott ki". A Jobbik szerint nem kizárt, hogy a patinás intézménybe jelentkezők száma jelentősen vissza fog esni a közeljövőben.
Kitért továbbá arra is, hogy a holokausztnevelés jegyében az összes egyetemi hallgató még a középiskolában minden évben részt vett január 27-én a nemzetközi holokauszt-emléknapon, továbbá április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján esedékes megemlékezéseken. Ez legkevesebb nyolc teljes napot jelent, amit holokauszt-tanulással töltöttek - írta a jobbikos politikus, aki szerint kétséges, hogy ismereteiket az egyetemeken is szükséges lenne bővíteni.
A Jobbik arra kéri az egyetemek és a magyar oktatáspolitika vezetőit, hogy ne engedjenek az erőszakos nemzetközi és liberális nyomásnak, ne engedjék tanrendjük felvizezését és oktatási programjuk befolyásolását. Az ideológiai nevelés nem a felsőoktatás feladata, így annak ott semmilyen formában nincs helye, foglalta össze néppárti nézeteit Farkas Gergely. (via MTI)