Zene önsajnálathoz – Hammer Ferenc a Hangoverben

ZENE

Nehézkes hétvégi délelőttökre összerakott zenei sorozatunk kilencvenhetedik része következik, a héten Hammer Ferenc válogatásával.

Bár őt legtöbben alighanem mint médiaszociológust, tüntetések felszólalóját vagy a legendás Közhelyszótár megalkotóját ismerik, de Hammer ezek mellett a punkslágereket feldolgozó Lopunk zenekar énekese is. A zenekarról minden lényegit, így a következő koncertek időpontjait is, Facebook-oldalukról lehet megtudni.

444_hangOver_#97 - Hammer Ferenc by !!444!!! on Mixcloud

A mai válogatás a Zene önsajnálathoz (Music for Self-Pity) címet kapta, és járt mellé egy rövid indoklás is:

„Érdekes paradoxon, hogy az önsegítség, a magunk erejéből történő talpraállás, az együttérzés, csakúgy, mint a képesség és hajlandóság elfogadni segítséget másoktól mind kultúránk magasra értékelt elemei, ugyanakkor az önsajnálat, azaz amikor saját magunk vállára borulva jót hüppöghetünk, az a megvetendő dolognak, gyengeségnek, a jellem hibájának számít. Mintha nem lenne mindegy, hogy az a vigasztaló kar, amelyik láthatatlanul átkarolja vállunkat a nehéz helyzetben, bennünk végződik, vagy Wim Wenders valamelyik szárnyas szakemberében. Az alábbi zenék segíthetnek jóízű önsajnálattal eltöltött órák eredményes végrehajtásához.”

Fotó: nak/Index

Sorozatunknak ez már tényleg sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni.