800 milliót költ autókra a kormány

gazdaság

Delegációs célokra járműveket szerez be a kormány – derült ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

A határozat szerint a nemzetgazdasági miniszter feladata, hogy július 31-ig biztosítson a rendőrségnek 351,5 millió forintot, a Terrorelhárítási Központnak 384,0 millió forintot, Külgazdaság és Külügyminisztériumnak 135 millió forintot a védett személyek közúton történő utasbiztosításához szükséges járművek beszerzésre.

A kormány a belügyminisztert és a külgazdasági és külügyminisztert arra utasította, hogy gondoskodjon olyan szabályozási környezet kialakításáról, ami alapján a beszerzésre kerülő kocsik csak delegációs célokra használhatók. (MTI)