Megvolt az idei balatonszárszói demokratikus buli Farkasházy Tivadar birtokán (FRISSÍTVE a beszédekkel!)

POLITIKA

Gyurcsányék söröznek, mögöttük Molnár Csaba biztosítja a terepet

Tóth Zoltán választási szakértő arról beszélt, hogy – ha a választási törvény nem változik -, a mai pártpreferenciák szerint 2018-ban a legerősebb párt a Fidesz lesz, a kormánypártot a Jobbik követi, a harmadik az MSZP vagy egy baloldali összefogás lesz. Ezen a baloldal csak úgy változtathat, ha közös listát és mind a 106 egyéni választókerületben közös jelöltet állít. Egy fideszes többségű parlamentbe csak egy szatellit MSZP-nek van esélye bekerülni – mondta. Szerinte ezt orvosolná az előválasztás, ami kétfordulóssá tenné az egyfordulós választást. Azok a pártok, amik össze akarnak fogni, így képesek lehetnek a rájuk adandó szavazatok összegzésére.

A találkozón, aminek a mottója az „Erre! Merre?” volt, Farkasházy Tivadar és Selmeczi Tibor előadott egy az összefogásra való képtelenséget bemutató jelenetet.

Az eseményre eljött több ismert baloldali politikus, köztük Mécs Imre volt szabad demokrata, majd MSZP-s országgyűlési képviselő, Lamperth Mónika korábbi szocialista belügyminiszter, Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Gréczy Zsolt, Vadai Ágnes és Bauer Tamás DK-s politikusok, Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetője, jelen volt mások mellett Bánó András, az ATV műsorvezetője és Horváth János, az MTV korábbi szerkesztő-műsorvezetője, Magyar György ügyvéd és Kolláth György alkotmányjogász – írja az MTI.