A fideszes polgármester szerint most már mégiscsak be kellene fejezni az építkezést.
A kormányhivatal által harmadszorra is kiadott engedélyt eltörlő ítélet új, negyedik eljárás lefolytatására kötelezi a hatóságot.
Jövő csütörtökön ülnek először tárgyalóasztalhoz, a formáció első elnöke biztosan nem a miniszterelnök-jelölt lenne.
Mint egy falat kenyér az édes magyar föld éhes fiainak, úgy kellett ez. Kormányra készülnek!
Ez volt az az ügy, amikor az MDF vezetői utolsó erejükből még Csányi Sándor lehallgatásával zsarolgatták egymást.
Herényi nem vette észre, hogy adásban vannak, az ATV-s műsorvezető szépségét dícsérte. A volt politikus korábban az edzőtermi merevedésére célozgatott Kálmánnak, persze azt is élőben, a riporter akkor kinevette.
Az MTI fotói alapján az idei sztár nem a házigazda vécéje, hanem Gyurcsány Ferenc volt.
Az MDF volt frakcióvezetője bátran kiáll a junckeri pofon mellett. Sőt.
Folytatódik az UD Zrt.-ügy. Ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg?
Inkább nem is magyarázom az UD Zrt. ügyét, gondolom úgyis mindenki csak a magenta felsőre tud figyelni.
Kedden újrakezdik Szilvásy György és Dávid Ibolya büntetőperét.