Már tesztelik a Mars-bázist a NASA-nál

tudomány

Előjött a mestersége űrbázisról az a 6 tudós, akik 8 hónapig folyamatosan tesztelték egy hawaii vulkánra felépített bázison, hogy milyen lesz majd a Marson élni.

A NASA-kísérlet keretében a Mauna Loa vulkán oldalán építettek fel nekik egy kupolát bázist 2400 méter magasan, ahol eddig teljes elszigeteltségben éltek. Nyolc hónap után a most vasárnapi volt az első alkalom, hogy űrruha nélkül léphettek ki a friss levegőre. A NASA közben pedig folyamatosan vizsgálta a viselkedésüket.

A vulkánra épített, légmentesen elzárt űrbázis teljesen olyan légkört teremtett nekik, mintha az űrben lennének. Mikor kinéztek az ablakon, csak a lávamezőket és a hegyeket látták.

Jocelyn Dunn a csoport egyik tagja azt mondta, hogy nagyon király újra érezni a szél fúvását a bőrén. Ugyanakkor legelőször volt bennük valami félelem, hogy védőruha nélkül mozdulnak ki, mert olyan sokáig tettek úgy, mintha a Marson vannak, hogy már beléjük rögződött.

Az itt gyűjtött megfigyelések alapján a NASA-nál meg előre tudják majd tervezni, hogy az űrhajósok egy Mars-misszión mennyire fognak majd befordulni az elzártságtól és milyen kommunikációs problémáik lehetnek.

Jocelyn Dunn számára is az volt a legnehezebb része a dolognak, hogy a kísérlet miatt lemaradt egy rakás családi eseményről, így a testvére esküvőjéről is. (Guardian)