Sok száz korábbi főiskolai és egyetemi hallgatónak küldött levelet az Oktatási Hivatal, utasítva őket, hogy fizessék vissza a hallgatóként felvett állami ösztöndíjat. Azok a hallgatók érintettek, akik nem szereztek időre diplomát: nem írtak szakdolgozatot, nem államvizsgáztak le vagy nem szereztek időre nyelvvizsgát. A visszatérítendő összeg akár milliós nagyságrendű is lehet, és hamar vissza kell fizetni.
Az Oktatási Hivatalnál azonban azt mondják, hogy nem a fizetés az egyetlen lehetőség. Ha valakinek még nincs nyelvvizsgája, és emiatt nem tudott lediplomázni, akkor két félévnyi haladékot kérhet. Ehhez mellékelni kell egy felnőttképzési szerződés másolatát, ami igazolja, hogy a volt hallgató épp a nyelvvizsgabizonyítvány megszerzésén dolgozik.
Mentesítést kérhetnek a fizetési kötelezettség alól, akik tartós betegség, baleset, vagy szülés miatt nem tudtak lediplomázni. A volt hallgatók vállalhatják azt is, hogy annyi ideig dolgoznak itthon, amennyit állami ösztöndíjasként tanultak, ezzel kiváltva a visszafizetési kötelezettségét - írja a híradó.hu.
A kérelmek formanyomtatványai az Oktatási Hivatal honlapjáról tölthetők le.