A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette az eljárást két fiatal ügyében, akik megrongáltak egy bevándorlóellenes kampányplakátot. A rongálás után összeszedték a fecniket, és bementek a VI. kerületi rendőrkapitányságra feljelenteni magukat. Az alaptörvényre és egy korábbi alkotmánybírósági döntésre hivatkozva mondták ki most, hogy ez véleménynyilvánítás volt, de persze az okozott kárért helyt kell állniuk, annak a pontos mértékét viszont polgári peres eljárásban kell megállapítani. (Kettős Mérce)