Horváth László szerint bűntárs az, aki drogokról rappel, és megálljt kell neki parancsolni. Nem ez az első téma, amiben művészeknek vagy civileknek akar megálljt parancsolni.
A katolikus püspökök válasz helyett provokációt emlegettek.
Az Open Books kiadó szerzői szerint a „Szuverenitásvédelmi Hivatal” veszélyezteti a szabadságot.
A parlament igazságügyi bizottsága elé került az „internetes agresszió visszaszorításáról” szóló törvényjavaslat is, de a hasznosnak tűnő törvény mögött valójában potenciális visszaélések és önkényes intézkedések sora állhat. Nincs az a hatóság sem, ami napi több százezer kommentnek tudna hatékonyan nekimenni.
Az egyetemek a gázai háború kitörése óta próbálnak egyensúlyozni a szólásszabadság biztosítása és az antiszemitizmus elleni fellépés között. Eddig inkább megengedők voltak a palesztinbarát tüntetésekkel, most azonban több intézmény is változtat a taktikáján.
Nincs itt semmi látnivaló.
Pankotai a Telexnek: itt az idő, hogy az iskolák, vezetőségek, tankerületek észrevegyék, a tetteiknek következménye van.
És elfojtják a megmozdulásokat. Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője párbeszédre szólította a kubai vezetést az ország népével.
Az egykori válogatott kapus szerint ő biztosan nem kavarta volna fel az indulatokat a "homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek" melletti kiállással.
Még 2016-ban történt, hogy tiltakozók abortusztablettával áldoztattak a budapesti lengyel követség előtt. Az AB szerint vizsgálni kell, hogy ez mennyiben járult hozzá egy közügy megvitatásához.
Az új hongkongi nemzetbiztonsági törvény miatt, mely alapján akár gondolatbűnökért is elítélhetnek bárkit, ideiglenesen felfüggesztették felhasználóik adatainak kiadását a helyi hatóságoknak.
A Fővárosi Törvényszék akadályozta meg, hogy a rendőrség betiltsa a diákok szimbolikus tiltakozását.
Úgy tűnik, Spanyolországban szűk keretek közé akarják szorítani a szólás- és véleményszabadságot.
Hajas Barnabás miniszteri biztos szerint "kordont is alig látni", annyira 21. századi módon kezeli a rendőrség a tiltakozásokat. Ettől még az új szabályok szerint simán megtilthatják, hogy a politikusok házánál tiltakozzanak a polgárok.
Arról viszont, hogy Soros György ellen uszítanak plakátokon, a kormányfő azt mondta a Bildnek: „Ez egy nyílt vita, ami éppen a sajtószabadság bizonyítéka.”