Két éven belül 550 Európai Unión kívüli menekültet fogad be Horvátország, hogy a többi tagországgal együtt könnyítsen a Görögországra és Olaszországra nehezedő, jelentős migrációs nyomáson – erről a csütörtöki ülésén döntött a horvát kormány.
Ranko Ostojic belügyminiszter szerint „ez a válaszunk azokra a humanitárius katasztrófákra, amik az utóbbi időben a Földköz-tengeren történnek”, és Horvátország ezzel a lépéssel hozzájárult az EU-ra gyakorolt nyomás enyhítéséhez, mindenekelőtt Olaszország és Görögország megsegítéshez, ahová nagy számú nemzetközi védelmet kérő menekült érkezik a harmadik világból.
A kormány az EU-tagállamok vezetőinek júliusi megállapodásában vállaltaknak tett eleget, ami szerint 40 ezer, Olaszországban és Görögországban tartózkodó migráns önkéntes áthelyezéséről és 20 ezer EU-n kívüli országokban lévő menekült betelepítéséről hoztak határozatot a résztvevők.
Horvátország 150 menekültet fogad az EU-n kívülről és 400 bevándorlót Olaszország és Görögország tehermentesítéséért. A kormány létrehozott egy tárcaközi munkacsoportot is az elhelyezéssel és a beilleszkedéssel kapcsolatos feladatok megoldására.
Bár Horvátország EU-tag, mégsem célállomás a bevándorlóknak: 2004 óta közel 5000 ember kért menekültstátust, és közülük csak 150-en kapták meg. Sajtóhírek szerint most is csak 150 menedékkérő van Zágrábban és a főváros közeli Kutina városában berendezett szállásokon, családok is, de főleg felnőtt férfiak.
Zoran Milanovic horvát miniszterelnök korábban azt mondta, Horvátország megérti a menekültek szenvedéseit, és kész arra, hogy befogadjon egy kisebb létszámú bevándorló csoportot, de azt is hozzátette, hogy az országnak vannak korlátai, amiken nem tud túllépni.
A horvát rendőrség korában azzal számolt, hogy ha a magyar kormány megépíti a kerítést a magyar-szerb határon, várhatóan nőni fog a szerb és bosnyák zöldhatáron Horvátországba átkelni akaró illegális migránsok száma – írja az MTI.
A múlt héten Szlovákia egyezett meg Ausztriával 500 menekült ideiglenes befogadásáról, Csehország pedig 2017 végéig 1500 menekültet fogadna be.