A New York-i polgármester meghátrált az Uberrel szemben

külföld

Bill de Blasio visszavonta azt a javaslatát, ami limitálta volna, hogy az Uber és hozzá hasonló cégek által kínált közösségi fuvarozó cégek kocsijaiból egyszerre mennyi lehet az utcákon. A tervet az Uber támadta legvehemensebben, szerintük mindez a vállalkozásuk létét fenyegette volna.

Egyelőre de Blasio szóvivője nem kommentálta még senkinek a New York Times értesüléseit, miszerint nem lesz ilyen limit, legalábbis most biztosan nem. A javaslatról csütörtökön szavazott volna a városi tanács. A terv az volt, hogy a városban hatásvizsgálat indul majd, hogy megnézzék, milyen következményei vannak e szolgáltatások megjelenésének, és addig is, limitálják, hány ilyen autó lehet az utakon. E helyett most az lesz, hogy négy hónapon át valóban vizsgálni fogják a hatásokat, de korlátozás nélkül.

A vesztes polgármester (GABRIEL BOUYS / AFP)

Nem pontosan tudni, mi áll a polgármester visszavonulása mögött, aki még a hétvégén is vezércikkben érvelt a korlátozás mellett, de az biztos belejátszhatott, hogy az Uber gyakorlatilag politikai kampányt indított ellene: reklámhelyeket vettek, hogy tiltakozzanak, lobbistákat vetettek be és tüntetést is szerveztek. Érvük az volt, hogy egy ilyen limitálás több ezer ember munkahelyét venné el és a város közlekedési lehetőségei is romlanának.

A cég mellett számos New York-i híresség is megszólalt, például Neil Patrick Harris, Kate Upton vagy Aston Kutcher, aki maga is Uber-befektető. A végén pedig New York állam kormányzója, Andrew Cuomo is megszólalt, szintén az Uber pártját fogva. Szerinte nem kéne az önkormányzatnak olyan lépéseket hoznia, melyek a munkahelyteremtés ellen hatnak. (Business Insider, Mashable)