10 szám, ami érzékelteti, mennyire tartja valódi problémának a bevándorlást a kormány

politika

„Most már nemcsak az a kérdés, hogy mi magyarok milyen Európában akarunk élni, hanem megmarad-e Európa olyannak, amilyennek most ismerjük”

– mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn, amikor arról beszélt, hogy szerint pár éven belül több százmillió bevándorlóval kell szembenézni Európának. A kormány plakátkampányai, a „bevándorlásról és terrorizmusról” szóló nemzeti konzultációja, az utóbbi idők fideszes nyilatkozatai és a magyar-szerb határfal építése alapján a kormány a bevándorlást tartja az ország egyik legsürgetőbb problémájának.

Most tekintsünk el attól, hogy a menedékkérők fele-kétharmada egy-két napon, héten belül továbbáll Ausztria és Németország felé, vagy hogy nincs adat arról, hogy a bevándorlók bármilyen bűncselekményt elkövettek volna Magyarországon. A bevándorlás – legalábbis ezzel az intenzitással Európában – tényleg komoly probléma.

De ha a kormány tényleg úgy gondolja, hogy már nem csak Nyugat-Európa, hanem Magyarország is bajban van, akkor vajon sok, sőt egyre több pénzt is fordít ennek a kezelésére? A bevándorlás ügyét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kezeli, aminek a központi költségvetésben ennyi különítettek el tavaly, idén, és a jövő évi költségvetésben:

  • 2014: 8,257 milliárd forint
  • 2015: 8,907 milliárd forint
  • 2016: 8,964 milliárd forint

Tehát jövőre semmivel sem költünk többet az egyre súlyosbodó migrációs nyomás ellenére (miközben például az Emmi kulturális államtitkárságának költségvetését 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelik jövőre).

Ezenkívül jövőre a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból 2 milliárd forint megy el, aminek a nagy része, 1,65 milliárd forint uniós pénz, és a költségvetésben több szó nem is esik a bevándorlásról/migrációról.

Ez eddig 11 milliárd. De láthatóan a kormány nem a svéd modellt utánozza, Magyarország inkább egy bevándorlót sem fogadna be. Erre milyen látható lépéseket tettek a rendőrök határokhoz átvezénylésén kívül?

A 6,5 milliárd forintosra tervezett magyar-szerb határzár felhúzását. Ez elvileg őszre lesz kész, és egyszeri kiadásnak tűnik, tehát jövőre akár jóval kevesebbet is költhet erre az állam.

Tehát a költségvetés alapján és a kerítéssel együtt – ha nem számoljuk ide a magyaroknak szóló, bevándorlók ellen uszító 300 milliós plakátkampányt – akkor

az állam idén összesen kb. 18 milliárd forintot fordít a bevándorlókra vagy ellenük.

Tehát 33 milliárd forint megy idén az EU legnagyobb problémájára. Miféle halaszthatatlan dolgokra költ még az állam ilyen csillagászati összeget?

1. 8,7 milliárd

Eddig ennyit szórt el a jegybank műkincsekre.

2. 9,4 milliárd

A budai Vár felújítására a kormány 2016 végéig 7,9 milliárdot költene, és 1,5 milliárdot a miniszterelnök és hivatalának leendő épületére, a Karmelita kolostorra.

3. 9,5 milliárd

Ennyi ment idén az évek óta veszteséges Hungaroringnek (amibe a következő három évben még 25 milliárdot ölnek, tehát évente a bevándorlásra fordított pénz kb. felét, hogy „stadionszerű” létesítményt építenek a lelátók helyére).

4. 10,3 milliárd

Ennyi pénzből gazdálkodik idén a Magyar Művészeti Akadémia (5,2 milliárd) és a Nemzeti Filmalap (5,1 milliárd).

5. 11,6 milliárd

Ennyit biztosít a költségvetés a Müpának.

6. 14,5 milliárd

Ennyi közpénzt kap az Operaház egy raktárra.

7. 24,5 milliárd

Egyelőre úgy néz ki, hogy két év alatt ennek a duplájába, 49 milliárdba kerül majd a 2017-es vizes sportok világbajnoksága.

8. 32,4 milliárd

Ennyit költünk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra.

9. 80,5 milliárd

Ennyiből működik az idén a köztévé (MTVA).

10. Kitudjamárhány milliárd

A terv szerint néhány év alatt összesen 183 milliárd forint ment volna stadionokra, és bár az egész káoszba fulladt, az biztos, hogy a bevándorlás kezelésénél idén is több pénz jut a totális érdektelenségbe fulladt magyar focira.

Az arányok az alábbi diagramokon láthatóak (az elképesztő, de mostanra meg sem tippelhető mértékű stadionépítések nélkül):

És ezek csak a többmilliárdos tételek, rengeteg pénz megy még el olyan apróságokra, mint a Nemzetstratégiai Kutatóinézet (1,2 milliárd), a Veritas Intézet (260 millió), a Design Terminál (600 millió), a Hungary Initiatives Foundation (600 millió), Orbán Viktor protokollja (500 millió forint), kormányzati kommunikáció (1,1 milliárd), stb.

Tehát amikor a kormány naphosszat arról hőbörög, hogy a nyugati civilizáció legnagyobb problémája a bevándorlás, és Magyarország kész cselekedni, akkor csak egy pillantást kell vetni a költségvetésre, hogy megtudjuk, tényleg komoly, átgondolt tervei vannak-e a kormánynak, vagy csak kihasználják a kommunikációs lehetőségeket.

Kapcsolódó cikkek

Hatvanezer bevándorló! Százezer! Ötmillió! Mind meghalunk!

Rogán Antal az M1-en, Kósa Lajos a TV2-n riogatott ma reggel a menekültekkel.

anarki
bűnügy

Szijjártó: Minél előbb fel kell építeni a kerítést a magyar-szerb határon

Már tegnap is késő lenne a külügyminiszter szerint. 6,5 milliárdot szán az építésre a kormány.

Botos Tamás
POLITIKA

25 dolog, amire kevesebbet költ az állam idén, mint az állami médiára

Olyan dolgok vannak a listán, amire nem gondolnál. Arra, hogy ennyi pénzt folyatunk le a közmédián, tényleg csak az lehet a magyarázat, hogy végtelen pénzünk van.

kasnyikm
gazdaság

Az MTVA 80,5 milliárd forintos költségvetése nem elég arra, hogy folytassák a parlamenti közvetítést

kasnyikm
media

Ezt nem fogják elhinni: stadionhiány van Budapesten

Teljes a káosz a stadionépítési projektben, csapatok keresnek kétségbeesve helyet, ahol játszhatnak. Viszont valamiért olyan stadionokat választanak, amik nem alkalmasak NBI-es meccsek megrendezésére.

Haszán Zoltán
futball

125 ezer fővel kevesebb jegyet adtak el idén az NBI meccseire

A Pécs-Puskás Akademia meccsen még 300-an se voltak.

Sarkadi Zsolt
sport

Legalább százezer dollárral támogatta a magyar kormány lobbialapítványa John McCain intézetét

Ha egy magyar lobbizik, ott kő kövön nem marad. Mi lenne az eredmény, ha nem próbálkoznánk?

Markó Ferkó
POLITIKA

Habony Árpád nagyot megy a Fideszben a bevándorlók elleni kampánnyal

Nagyon örülnek a menekültügy eszkalálódásának a kormány döntéshozói. A probléma akár évekig meghatározhatja a Fidesz kommunikációját.

Rényi Pál Dániel
politika

„Mondj előbb igazat, hogy aztán elhiggyék, ha kamuzol” – így dolgozik Orbán amerikai főtanácsadója

„Ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed.”

Rényi Pál Dániel
politika