Pintér Sándor úgy számolt, hogy a dublini egyezmény alapján 19 ezer menekültet fordíthatnak vissza. Legalábbis ezt válaszolta Szelényi Zsuzsa együttes képviselő kérdésére, hány ember visszafogadására kell számítani a dublini rendelet alapján.
A belügyminiszter szerint idén január 1. és július 17. között
megkeresés érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz a Magyarországon regisztrált menekültek miatt.
Pintér szerint június végéig 66 788-an nyújtottak be Magyarországon menedékjog iránti kérelmet ebben az évben. Az eljárások közül 43 ezer 730-at megszüntettek, ebből 42 ezer 689-et azért, mert a kérelmező a döntést nem várta meg, hanem lépett tovább Nyugat-Európába.
Ugyanakkor a válaszból az is kiderül, hogy
július 16-ig az Európai Unió tagállamaiból 780 menekültet utaztattak Magyarországra, közülük 766-ot azért, mert korábban itt indult a menekültügyi eljárásuk. Közülük 685-en ekkor sem várták meg, hogy az ügyükben érdemi döntés szülessen, hanem röviddel a menedékjogi kérelem benyújtása után elhagyták Magyarországot.
(MTI)