szelényi zsuzsa

A kormánynak egyelőre fogalma sincs, hova rakják a bezárt fóti gyermekotthonból a gyerekeket, de SOROS!

Szelényi Zsuzsa követte el azt az amatőr hibát, hogy kérdezni próbált egy közhivatalnoktól.

Király András
POLITIKA

Szelényi Zsuzsa kilép az Együttből

A politikus elmondása szerint párttársai nyomást gyakoroltak rá, hogy fogadja el a plakáttörvényt.

Horváth Bence
politika

Juhász Péter az Együtt új elnöke

Két évre választották meg, Szelényi Zsuzsannát győzte le.

erdelyip
politika

Pintér attól tart, hogy 19 ezer menekültet küldenek vissza hozzánk Nyugat-Európából

Miközben idén még csak 766 olyan embert küldtek vissza, akinek nálunk indult a menekültügyi eljárása, de nagy részük aztán rögtön le is lépett.

Czinkóczi Sándor
politika

Németh Szilárd: Vádaskodás van, de vád nincs

Ezt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén mondta a rezsimunkacsoport vezetője az amerikai kitiltásokról.

Magyari Péter
POLITIKA

A Fidesz megtapsolja Szelényi Zsuzsát, a parlament legfrissebb sztárigazolását

Bede Márton
POLITIKA

Szelényi Zsuzsa örökli Bajnai helyét a parlamentben

Király András
POLITIKA

Karácsony Gergelyt indítaná a főpolgármesteri címért az Együtt-PM?

Horváth Bence
POLITIKA

Ha ettől a plakáttól nem lesz kormányváltás, akkor semmitől!

:D:D:D:D:D:D:D:D:D - szálltam síkra a kép láttán én.

Kerner Zsolt
POLITIKA

Varga Mihály lesz a Fidesz II. kerületi jelöljte

Haszán Zoltán
politika

Kezd elszabadulni a kampánypokol Baján

Főszerepben a félelmetes ellenzéki nő és Orbán levágott feje.

Tbg
politika