Klasszikus get off my lawn-történetként indult a sztori a kentuckyi férfi számára, amikor egy drón kezdett el háza körül repdesni egyik nap.
William Meredith eleinte nem húzta fel magát, némán tűrte, ahogy a repkedő drón a szomszéd kertje felől felbukkan. De aztán elpattant benne valami, a drón ugyanis átrepült az ő kertje főlé. Önmagában ez még nem lett volna elég ok a közbelépéshez, de kiszúrta, hogy kamera is van a drónra szerelve.
És nem csak a határok megsértéséről volt szó. Merideth 16 éves lánya a medence mellett napozott ekkor. A drón el is kezdett körözni körülötte. Na ez volt sok. A férfi fogta a shotgunját és három lövéssel leszedte a drónt.
Itt még nem ért véget a történet, mert pár órával később beállított a drón tulaja három haverjával és 1800 dollárt akartak kérni a férfitól a károk miatt. Ez sem volt nagy ötlet. A férfi közölte velük, hogy ha belépnek az ingatlanjának területére, újabb lövöldözés lesz. A férfiak inkább visszaültek a kocsiba és megvárták a rendőröket. A rendőrök bevitték Meridethet és másnap kiengedték, egyelőre nem tudni, milyen eljárás indul ellene. (ArsTechnica)