John Riggi 90 éves volt és a legelterjedtebb elképzelés szerint az ő alakja szolgált ihletésül az elmúlt évtizedek legnépszerűbb fiktív maffiózójának alakjánál is. (Akit James Gandolfini alakított, aki sajnos szintén meghalt már, még 2013 nyarán.)
Riggi a New Jersey-i maffia vezetője volt, a DeCavalcante családot vezette több mint húsz éven át. Börtönben is ült, gyilkosságért, zsarolásért és egyéb bűncselekményekért.
Az ügyészség szerint viszont Riggi még a börtönből is irányította a családot, gyilkosságokat is rendelt meg onnan. A maffiafőnök emellett persze sokat jótékonykodott, közösségi és civil szervezeteket támogatott a városban, sőt, még a rendőrségi sportegyletet is támogatta.
Egy New Jersey-i ex-rendőr, Robert Boccino, aki a szervezett bűnözés elleni osztály helyettes vezetője volt korábban, ki is fakadt az amerikai sajtóban, hogy Riggi egyáltalán nem Tony Soprano volt, mivel mindenki imádta őt Elizabeth városrészben, ezért senki nem működött együtt a hatóságokkal.
Korábban a Sopranos (itthon Maffiózók címen futott) írója, David Chase maga árulta el, hogy a sorozat egyes részeihez olyan ismert családoktól merített inspirációt, mint amilyen a DeCavalcantes. (Independent)