Minden idők egyik legnagyobb jazztrombitása és jazz-szerzője 1991-ben halt meg, most pedig életrajz film készül róla, amit még idén be fognak mutatni. Davist az egyben a filmet is rendező Don Cheadle fogja alakítani, a filmben pedig felbukkan majd még Ewan McGregor is. A sztori a hetvenes évektől kezdve, karrierjének berobbanásától kíséri majd végig Davis életútját.
A filmet beharangozandó adott ki egy sajtóközleményt a filmet forgalmazó Sony Pictures, ebben pedig többek között azt írták, hogy leesik az állad, ha látod, hogyan adja vissza az ikonikus énekest Cheadle. (NME)