Milliókat kaphat az ügyész, akit azért rúgtak ki, mert nem számoltatta el elég jól az elmúltnyolcév sötét figuráit

bűnügy

Kutron Katalin a Központi Nyomozó Főügyészség egyik vezető ügyésze volt. Kulcsszerepet vitt a 2010 utáni elszámoltató-perekben. Szerepet vállalt a két volt budapesti kerületi polgármester, az SZDSZ-es Wienek Leonárd és az MSZP-s Hunvald György elleni, tanácsadói szerződésekről szóló ügyben, ő képviselte a vádat a XI. kerület baloldali vezetői elleni perben és a Hagyó-perben is.

De az ügyészség számára egyik ügy sem sikerült jól, Weineket, Hunvaldot, a XI. kerületi Molnár Gyulát és helyettesét is felmenették, ráadásul a Hagyó-ügyben is egyre inog a vád, miután a BKV-per júniusi tárgyalásán kiderült, miután az egyetlen terhelő vallomást a bíróság előtt visszavonták, az ügyészség is arra jutott, hogy a Hagyó elleni fő vádpont, a nokiásdobozos kenőpénz története nem áll meg - írja az Origo.

A fiaskók miatt a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség fegyelmit indított Kutron ellen, majd felmentették az ügyészt vezető tisztségéből. Ezt a döntést Kutron megtámadta a munkaügyi bíróságon, de elutasították a beadványát.

A lefokozás után viszont 2013 júliusában egy újabb fegyelmi eljárásban hivatalvesztéssel sújtották nőt. Emiatt is munkaügyi bíróságra ment, és itt már úgy találták, hogy az ügyészség nem megfelelően járt el Kutronnal szemben. A bírósági döntés értelmében az ügyészségnek

Kutron elmaradt juttatásai mellett 12 havi illetményének megfelelő átalány-kártérítést kell fizetnie.

Az ítéletet a másodfokú bíróság is helyben hagyta, de Kutront nem vették vissza az állásába. Az Origo úgy tudja, hogy a nő már nem is akar menni.