hagyó-per

Személyesen Budai Gyula egykori elszámoltatási biztos háborodott fel a Fidesz nevében a Hagyó-perben született ítéleten

Király András
politika

Az ügyészség szerint nem volt törvényes alap Demszky Gábor kihallgatására a Hagyó-ügyben

Ezt mondták újságíróknak, akik arról érdeklődtek, a volt polgármestert miért nem hallgatták ki, amikor Hagyó az ő helyettese volt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Németh Szilárd elszámoltatná a bíróságokat

A rezsibiztos vitát kezdeményez az Országgyűlés igazságügyi bizottságában az igazságszolgáltatásról .

Czinkóczi Sándor
politika

Nokiás-dobozok miatt nem büntették Hagyót

A bíróság szerint az ügyészség nem bizonyította a kétszer 15 millió forint átadásának a vádját.

Haszán Zoltán
bűnügy

Senkinek nem kell börtönbe mennie a Hagyó-ügyben

Hagyó Miklós két évet kapott, de négy évre felfüggesztették. A többi vádlottnak sem kell már rács mögé mennie. Közel 6 év után ítélet született a Hagyó-perben. A sosem látott botrány a politikai elit korruptságának szimbóluma lett. Csakhogy a hatóságok addig ügyködtek, hogy a vád a végére nagyon meggyengült.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Hagyó-per ügyésze 7 órán át olvasta fel perbeszédének első negyedét

Homonnai János elmondta, hogy még nem látott olyan „köztörvényes bűncselekménnyel vádolt politikust”, aki ne politikai támadást vélt volna az ellene folyó büntetőeljárás mögött.

Herczeg Márk
POLITIKA

Milliókat kaphat az ügyész, akit azért rúgtak ki, mert nem számoltatta el elég jól az elmúltnyolcév sötét figuráit

Nem kapta el Hunvaldot, nem kapta el Hagyót, ezért kirúgták. Erre elkapta az ügyészséget.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Hagyó-per: a metróbiztos javasolta a külsős tanácsadó szerződtetését

Újabb tanúk állítják, hogy az ügyészség vádjaival szemben a 1,5 milliárd forintért megbízott tanácsadócég, az AAM ténylegesen is végzett munkát, ráadásul jót.

Király András
bűnügy

A Hagyó-per tanúja szerint direkt jó volt külsős tanácsadócégeket beszervezni a metróépítésre

A DBR Metró volt projektigazgatója szerint valójában tízmilliárdokat spóroltak azzal, hogy tanácsadói szerződést kötöttek az AAM Zrt.-vel. A vád szerint inkább 1,5 milliárdos vagyoni hátrányt okoztak.

Király András
bűnügy