Botka László bírálta a kormány oktatáspolitikáját a Szegedi Tudományegyetem évnyitóján

POLITIKA

Szeged szocialista polgármestere is beszédet mondott a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitóján – írta meg a delmagyar.hu.

Botka László elmondta, hogy több mint 300 milliárd forint EU-s támogatást szereztek az elmúlt évtizedben, amiből több egyetemi épület is megújult, épül a lézerközpont, tervezik a déli Tisza-hidat és az új fedett uszodát is, de nem ez volt az érdekes, hanem hogy odaszólt az oktatást nagyon megnehezítő Kliknek is:

„Aggódunk, mert az utóbbi évek minden kormányzati ténykedése arra irányul, hogy felülről, kézi vezérléssel, központosítva olyan oktatási rendszert alakítson ki óvodától az egyetemig, ami kiskorúsít.”

Problémaként a fiatalok elvándorlását és az egyre nagyobb szakemberhiányt is megemlítette.