Őrizetbe vett a spanyol rendőrség egy 19 éves nőt a északkelet-spanyolországi Figueresben, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködött az Iszlám Állammal, tagokat toborzott, elméleti oktatást tartott nekik, majd segítette az eljutásukat a terrorszervezethez.
A spanyol belügyi tárca szerint a nőre a német hatóságok segítségével akadtak, akik a múlt héten Stuttgartban vettek őrizetbe egy arab férfit, és tőle szereztek információt a fiatal nő tevékenységéről. Az akcióval egy nagyon aktív terrorista sejtet sikerült felszámolni – állítja a minisztérium.
Ebben az évben már 70 embert tartóztattak le és állítottak bíróság elé a spanyol hatóságok a dzsihadista terrorszervezettel való együttműködés miatt. Legutóbb két hete számoltak fel egy 14 tagú hálózatot, akik Spanyolországban és Marokkóban tevékenykedtek.
Az ilyen esetek miatt Spanyolország továbbra sem enyhít azon a terrorkészültségi fokozaton, amit június végén, a Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban végrehajtott merényletek miatt emelt meg. (MTI)