Erdő Péterék levelet írtak a Vatikánnak, és köszönik az útmutatást menekültügyben

vallás

Hétfőn levelet írt Ferenc pápának a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A Magyar Kurír által közölt írás két aláírója Erdő Péter bíboros és Veres András püspök, az MKPK elnöke.

Levelükben a magyar katolikus egyház vezetői megköszönik Ferenc pápának, hogy utat mutat nekik a menekültek befogadásával és segítésével kapcsolatban. Korábban ugye volt egy kis félreértés, Erdő Péter az embercsempészet bűnétől félt, míg a pápa ennél egy fokkal segítőkészebb pozíciót foglalt el.

A level teljes szövege:

Budapest, 2015. szeptember 7.

Őszentsége
FERENC PÁPA
Apostoli Palota
VATIKÁN

Szentséges Atya!

A vasárnapi Angelus előtt mondott szavait hálásan köszönjük!

A menekültek befogadásáról és segítéséről szóló felhívását készséggel és örömmel követjük. Szavai nagy erősítést és bátorítást jelentenek a megkezdett munkában.

Köszönjük, hogy előttünk jár az Evangélium útján, és megjelöli a cselekvés helyes irányát!

Kérjük imáit az igazságosságért, a békéért, a rászorulókért és mindazokért, akik segítik őket!

Dr. Erdő Péter
bíboros, prímás, érsek,
az MKPK elnöke, a CCEE elnöke

Dr. Veres András
püspök,
az MKPK megválasztott elnöke

és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Dr. Erdő Péter
bíboros, prímás, érsek,
az MKPK elnöke, a CCEE elnöke

Dr. Veres András
püspök,
az MKPK megválasztott elnöke

és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia