Juhász Péter: László Petra Orbán Viktor politikai terméke

politika

Az Együtt politikusa azért hívta délután a Kossuth térre az embereket, hogy álljanak ki a komrány menekültpolitikája ellen, és pár ezer ember el is ment. Juhász Péter a beszédében keményen bírálta a kormányt.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke (b4) és Juhász Péter alelnök (k) a párt „Szégyelld magad, Orbán!” címmel meghirdetett tüntetésén a Jane Haining rakparton, amin a kormány menekültpolitikája ellen tiltakoztak (Fotó: Marjai János / MTI)

Az N1 Tv volt operatőrének ügyéről azt mondta, hogy László Petra, mint jelenség „Orbán Viktor politikai terméke”, ide vezet a kormány gyűlöletkampánya. Kritizálta Orbánékat azért is, hogy annak ellenére, hogy rég tudtak a menekültáradat érkezéséről, nem készültek fel, és hogy szerinte csak azzal törődnek, hogyan tudjanak folyamatosan lopni.

Juhász Péter azt is mondta, hogy a miniszterelnök egy „embertelen, könyörtelen, vandál fociultra”, aki éppen Magyarországot „rugdossa ki a civilizált Európából”, pedig Magyarországon nem ilyen emberek élnek, csak a „mi kedves vezetőnk”, a miniszterelnök, az ilyen.

Amikor az oktatáspolitikát hozta szóba, azt üvöltötte:

„Baszódjál meg KDNP az erkölcstanoddal együtt!”

Juhász nekiment az ellenzéknek is: az MSZP-t felszólította, hogy mint a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt, ne sunnyogjon a menekültügyben, az LMP-nek pedig azt üzente, hogy bár össze kell fogni, és megoldást kell találni a menekültügyre, Schiffer Andrásék nyomkövetős módszerét nem tudják elfogadni.

Kapcsolódó cikkek