együtt

Londoni cég vezérigazgatója lesz Bajnai Gordon

13 éve dolgozik ott.

Windisch Judit
gazdaság

Új pártot alapít Lukasenka legfőbb választási ellenfele

Az lesz a párt neve, hogy Együtt.

Fődi Kitti
külföld

Juhász Péter: Orbán tényszerűen pszichopata, és végérvényesen fasisztává vált

A volt ellenzéki politikus szerint azt az embert „nem lehet másnak nevezni, akit hidegen hagy több ezer gyermek, család és idős honfitársa fizikai biztonsága, aki aljas politikai bosszútól vezérelve semmibe vesz mindent, amit egy normális embernek morális kötelessége volna tiszteletben tartania”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szili Katalin: 30 évvel a rendszerváltás után eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve

Együtt.

Botos Tamás
POLITIKA

Kilépett a DK-ból Székely Sándor parlamenti képviselő, függetlenként folytatja

Így már 9 független képviselő ül bent, pedig eredetileg csak Mellár Tamás jutott be függetlenként, aki már nem is független.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szabó Szabolcs: „Ezt a szerződést nem engedi aláírni Orbán a CEU ügyében”

Az Együtt politikusa közölt egy képet a szerződés április 18-i tervezetéről, erről írja azt, hogy a kormány nem írja alá, emiatt kényszerülhet költözésre az egyetem.

Herczeg Márk
politika

Elindul a ferencvárosi polgármester-választáson Baranyi Krisztina

Azt akarja, hogy az önkormányzati választáson végre tényleg egy ellenzéki jelölt álljon szembe a Fidesszel.

Czinkóczi Sándor
politika

Órákon át hallgatja ki a rendőrség azokat, akik aláírták az Együtt ajánlóívét

Sorra hívják be azt az 500 budai választót, akik támogatták az azóta megszűnt pártot. Hamis aláírások után kutatnak, de nagyon.

Urfi Péter
politika

Még 13 párt lóg az államnak a kampánytámogatással

Több mint 2,5 milliárd forint ragadt bent azoknál a pártoknál, amik mégy 1 százalékot sem értek el.

Czinkóczi Sándor
politika

Minden tartozását visszafizette az Együtt

A mai napon átutalták az összedobott 153 millió 637 ezer forintot.

Botos Tamás
POLITIKA

„Politikai értelemben megbuktunk, emberileg csak mi maradtunk talpon”

Az Együtt megsemmisítő vereséget szenvedett a választáson és feloszlatta magát, közben viszont összehozták minden idők legsikeresebb közadakozását. Juhász Péter azt mondja, megzsarolták a kampány alatt, és már világos számára, hogy az MSZP-t a Fidesz pénzeli.

Ács Dániel
POLITIKA

Juhász bejelentette: megszűnt az Együtt

A párt közössége ősszel újradefiniálja magát, ígérte.

Botos Tamás
POLITIKA

Megszűnik az Együtt

A párt várhatóan feloszlatja magát, de azért nem szélednek szét.

Boros Juli
POLITIKA

Schiffer András kilépett az LMP-ből, mert az együttes Szabó Szabolcs beült a frakciójukba

Korábban többször is megkérdezték, hogy ha ennyi baja van a pártjával, miért nem lép ki, de azt mondta, őt ez az egész nem érdekli. Ezek szerint mégis.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szabó Szabolcs az LMP frakciójába ül be

Így jött ki politikai-ideológiai szempontból.

Czinkóczi Sándor
politika