Slammer, teológiaprofesszor és profi jódlizó segített kiválasztani Svájc új himnuszát

KULTÚRA

Svájc himnusza, az 1841-es Svájci zsoltár sosem volt igazán népszerű, ahogy a Quartz írta, mintha átmenet lenne egy himnusz és egy időjárás-jelentés között, és a vallásos tartalma nem annyira fejezi ki az egyre szekulárisabb ország néplelkét. („Amikor az Alpok fényes pompával ragyog / Imádkozz, szabad svájci, imádkozz!”)

A dalt Alberich Zwyssig szerezte, és gyakran éneklik nemzeti rendezvényeken, de a Szövetségi Tanács többször elutasította, hogy kinevezze hivatalos himnusszá, mert azt akarta, az emberek maguk döntsék el, mi lesz a himnuszuk, így csak a sokatmondó 1981. április 1-i napon lett a hivatalos himnusz.

Nem hiába döntötte el 2013-ban a nemzeti értékek és érdekek védelméért felelős Svájci Közhasznú Társaság (SGG), hogy: „A szöveget mindenképpen modernizálni kell, a dallamnak pedig magával kell ragadni a hallgatót.” Tavaly érkeztek meg az új pályaművek az új himnusznak, és idén kellene döntenie róla a kormánynak.

Fotó: Cristo Vlahos / Wikipedia

A 215 pályázat közül egy 30 fős zsűri válogat, amiben van többek között:

Jódliszakember

Teológiaprofesszor

Slam poetry–„művész”

Az interneten lehetett szavazni a legjobbakra, és most szombaton bejelentették a győztest. De nem jött radikális újítás, mert ez is az eredeti himnusz dallamára íródott, csak más szöveggel.

Német verzió

Francia verzió

Olasz verzió

Rétoromán verzió

A kormány egyelőre nem tette hivatalos himnusszá a dalt, még egy kis időbe fog telni.