Már hivatalosan is terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítják a Röszkénél zavargó szír férfit

bűnügy

Terrorcselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatta ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken azt a 39 éves szír férfit, aki ellen már eljárást folytatott - írja a rendőrség honlapjára felkerült közlemény.

A 39 éves Ahmed H. szír állampolgár ellen eddig

tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette

(igen, ez a neve) miatt folytattak eljárást, az újabb gyanúsítást, mármint a terrorcselekmény elkövetését ebben a nyomozásban közölték vele. Ahmed H. is jelen volt, amikor bevándorlók egy csoportja a szerbiai Horgos és Röszke között bedöntötte a közúti határátkelőhely kapuját.

Ahmed H. ügyvédje, Fülöp Éva azonban az Origónak azt mondta, hogy őt nem is értesítették arról, hogy védencét terrorcselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Ráadásul nem is volt jelent a szír férfi kihallgatásán, ahol ez az új gyanúalap felmerült, márpedig az ügyvéd nélkül nem is lehetett volna kihallgatni Ahmed H-t.

A Büntető Törvénykönyvről szóló törvényben a terrorcselekmény definíciója eléggé tág, így szól:

„314. § (1) Aki abból a célból, hogy

  • a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,
  • b) a lakosságot megfélemlítse,
  • c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetve nemzetközi szervezet működését megzavarja,

a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”