ahmed h

Négy év után hazaért a családjához Ahmed H.

A szír férfit négy éve tartóztatták le, majd elítélték a röszkei zavargások miatt.

Czinkóczi Sándor
jog

Meghosszabbították Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét

A kiutasítás végrehajtásához szükséges okmányok beszerzése a szír férfit visszafogadni köteles államok hatóságainak eljárása miatt húzódik több mint fél éve.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

A bíróság szerint nem jár kártérítés Ahmed H.-nak a Miniszterelnöki Kabinetirodától

Még jogerős ítélet sem volt ellene, amikor a "Soros-tervről" szóló "nemzeti konzultációban" már róla szólt az egyik kérdés.

Horváth Bence
jog

Szijjártó: Az ENSZ is Soros befolyása alatt áll, ebben nincs különbség New York, Genf és Brüsszel között

Az etnikai homogenitást őrző kormány külügyminisztere Ahmed H. miatt szabadult el az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának genfi ülésén.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ahmed H. nem kaphat kártérítést Rogán minisztériumától a Nemzeti Konzultáció róla szóló kérdése miatt

Az egyik kérdésben tényként kezelték, hogy elítélték, miközben még nem volt jogerős döntés.

Czinkóczi Sándor
politika

Az uniós külügyminiszterek megegyeztek, hogy küzdeni kell az álhírek ellen, mire Szijjártó kiemelte, hogy azok nem csak Oroszországból jöhetnek

Mindenki gyanús.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ahmed H.: Az egész állam gépezete felkelt, hogy porrá taposson

A szír férfi, akit napokon belül kitoloncolnak Magyarországról, 8 millió forintot kér a magyar államtól a nemzeti konzultáció miatt.

erdelyip
politika

Jövő héten szabadon engedik Ahmed H-t

De utána rögtön kitoloncolják az országból.

Albert Ákos
társadalom

Jogerősen öt évet kapott Ahmed H.

Lehet, hogy már csak 4 hónapot kell rács mögött töltenie.

erdelyip
bűnügy

109 ezren írták alá a petíciót, amiben azt kérik a magyar hatóságoktól, ne kezeljék terrorcselekményként Ahmed H. ügyét

Az Igazságügyi Minisztérium szerint az Amnesty nyomásgyakorlása elfogadhatatlan.

Botos Tamás
POLITIKA

Szeptember végén folytatódik Ahmed H. ügye

A megismételt eljárás első fokú ítélete hét év fegyházbüntetéssel sújtotta és tíz évre kiutasította Magyarország területéről a Cipruson élő szír férfit.

Botos Tamás
bűnügy

Bánáti János: A politika hagyja békében dolgozni az ügyvédeket!

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azután fakadt ki, hogy a kormánypártok nekiestek az Ahmed H-t védő Bárándy Péternek.

Urfi Péter
politika

Bárándy szerint pszichiátriai kezelésre szorul az a politikus, aki megmondaná a védőügyvédeknek, hogy kit védhetnek

„Nem pszichiáter vagyok, hogy ezeket az embereket a problémáikkal kezelni tudjam, nekem más a foglalkozásom” - reagált a fideszes képviselők támadásaira Ahmed H. védője.

Király András
POLITIKA

A Fidesz szerint terroristát támogat az MSZP és Karácsony Gergely, mert egy korábbi szocialista igazságügyminiszter volt Ahmed H. védőügyvédje

Ahmed H. terrorista, tehát a védőügyvédje is az Zsigó Róbert szerint. És innen már nincs megállás.

Haszán Zoltán
elmebaj

Hét év fegyházra ítélte Ahmed H.-t a bíróság terrorizmus miatt

Ítéletet hirdettek a röszkei zavargással kapcsolatos megismételt perben. A bíróság a korábbihoz képest tízről hét évre enyhítette az ítéletet, és Ahmed H.-t 10 évre kitiltották az országból is.

Albert Ákos
bűnügy