Feladta a küzdelmet Kuriki Nobukazu japán hegymászó, aki elsőként hódította volna meg a Mount Everestet a 16 halálos áldozatot követelő áprilisi földrengés óta.
A 33 éves alpinista reggel a Facebookon közölte: már 7700 méter fölött járt, de a nagy hó miatt kénytelen volt visszafordulni, mert világos lett, hogy ha folytatja a mászást, nem fog élve visszatérni. „Minden erőmet összeszedtem, de túlságosan lassan haladtam előre a mély, nagyon mély hóban. Beláttam, hogy ha folytatom, nem leszek képes élve visszajönni, ezért a leereszkedés mellett döntöttem” – írta.
Kuriki, aki már megmászta hat kontinens legmagasabb hegycsúcsát, ötödik alkalommal próbálkozott a 8848 méteres Mount Everest (Csomolungma) meghódításával.
A kudarca egyben azt is jelent, hogy évtizedek, pontosan 1974 óta idén először újra megmászatlan marad a világ legmagasabb hegycsúcsa. (A tragédia sújtotta tavaszi szezonban egyetlen hegymászónak, egy kínai nőnek sikerült feljutnia a csúcsra, de az ő teljesítményét vitatják, mert a szabályok ellenére helikoptert használt az alaptábor fölötti magasságokban is.)
Kuriki, akinek 9 ujja lefagyott egy a Mount Everest meghódítására tett korábbi kísérlete közben, oxigénpalack nélkül akart feljutni a csúcsra.
A nepáli hatóságok lefújták a tavaszi mászószezont, mivel április 25-én erős földrengés rázkódtatta meg a Himaláját, és a rengés keltette lavina elpusztította a nepáli oldalon lévő alaptábor jó részét, maga alá temetve 16 serpát. Az őszi szezon hagyományosan nehezebbnek számít a tavaszinál, és a legtöbb alpinista kerüli is ezt az időszakot.
A japán hegymászó kudarca rosszul érinti a nepáli hatóságokat is, amik abban bíztak, hogy Kuriki sikere segít talpra állítani az ország idegenforgalmát. (MTI)