A Bild am Sonntag azt írta, hogy a Szövetségi Közúti Közlekedési Hatóság (KBA) felszólította a wolfsburgi székhelyű vállalatot, hogy október 7-ig határozza meg a szükséges intézkedéseket, amik segítségével dízelmotorjai az eredményeket meghamisító szoftver nélkül is képesek lesznek megfelelni a károsanyag-kibocsátási szabványoknak. Emellett azt is kérte, hogy állítsák fel az intézkedések végrehajtásának ütemtervét.
Ha a 12 márkát összefogó autógyártó vállalat nem tesz eleget a kérésnek az október 7-i határidőig, a KBA bevonhatja a csalásban érintett minden autótípus engedélyét, azaz megtilthatja a német utakon való közlekedést az említett járműveknek.
A Volkswagent az egész világ támadja, mióta kiderült, hogy kb. 11 millió kocsijának motorvezérlő programjába olyan szoftvert telepített, ami meghamisítja a károsanyag-kibocsátási tesztek eredményeit.
A Bild am Sonntag úgy tudja, hogy a Bosch-csoport – ami egyebek mellett a világ legnagyobb autóipari alkatrész-beszállító és autóipari technológiákat gyártó vállalata – készítette a botrányt kiváltó szoftvert. A Bosch állítólag tesztelési célokra készítette a 2007-ben leszállított programot, és figyelmeztette a Volkswagent, hogy „illegális” lenne feltöltése eladásra szánt autókba, de a Volkswagen a figyelmeztetés ellenére is 2007-től kezdve beépítette az EA 189 típusú dízelmotorok vezérlőprogramjába a csalást lehetővé tévő szoftvert.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptember 18-án vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot azzal, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, aminek a segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A VW elismerte, hogy olyan szoftvert alkalmazott, ami csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban nem.
A botrány a Volkswagen-csoport vezérigazgatói tisztségét 2007 óta betöltő Martin Winterkornnak a székébe került, helyette Matthias Müllert, a Porsche AG vezérigazgatóját nevezte ki a vállalat élére a felügyelőbizottság pénteken.
A Volkswagen egyik szóvivője az AFP hírügynökség érdeklődésére közölte, a vállalat hamarosan nyilvánosságra hozza németországi akciótervét, és bejelenti, hogy reményei szerint mikor kezdik el az érintett járművek visszahívását és javítását. (MTI)