a két ember, akik a Volkswagen belső vizsgálatának középpontjában állnak, értesült a Wall Street Journal. Mindkét mérnököt 2007 után, Martin Winterkorn vezérigazgatói kinevezése után léptették elő, onnantól kezdve ők irányítják a kutatás-fejlesztést a cégnél. Winterkorn múlt heti távozása után mindkét vezetőt felfüggesztették, akárcsak Heinz-Jakob Neussert, a Volkswagen fejlesztési vezetőjét.
Az amerikai lap értesülései szerint Hatz és Hackenberg kulcsszerepet játszottak egy tíz évvel ezelőtti történetben, amikor a Volkswagennél azt tervezték, egy Daimler által kifejlesztett dízelmotort vezetnének be. Ezt azonban elvetették, és inkább a saját VW-motorjukat fejlesztették tovább – ez volt az, amit 2008-ban EA 189 néven már biztosan a csaló szoftverrel együtt kezdtek gyártani az amerikai piacra.
Hackenbergnek nagy szerepe volt a Volkwagen moduláris gyártási technológiájának kifejlesztésében, Hatz pedig kiváló versenymotorokat is tervezett. "Nem lesz könnyű pótolni őket", mondta a két gyanúba keveredett mérnökről a duisburgi egyetem autóipari kutatóközpontjának vezetője.
A Volkwagen-botrány most már egyes vélemények szerint a cég létét fenyegeti: több országban felfüggesztették az értékesítést, a cégnek nehézségei vannak adósságai finanszírozásában is, és hatalmas büntetésfizetésekre készülhet. A cég értéke jó 40 százalékot zuhant a botrány óta.
(WSJ)