Mulatós klip Magyarország legmulatósabb polgármesterétől

zene

Alpár György nemcsak az alig 220 lakosú Drávaszerdahely polgármestere, másodállásban nótás kedvű, vidám ember is. Alpár már 2010-ben azzal lett ismert, hogy saját maga által felénekelt mulatós cédék árusításából próbált járdára pénzt szerezni a falunak, most viszont videóklipet is forgatott.

A Stop.hu szerint Drávaszerdahely időközben az ország egyik leggazdagabb települése lett, mivel a Földgázszállító Zrt. náluk hozta létre egyik telephelyét. Így a faluban jut mindenre, térkőre, térfigyelőre, kultúrházra, református templomra, és úgy tűnik, hogy zenei karrierre is.

A klipben egyébként Alpár felesége és az ő testvére táncolnak a polgármester körül.