A keddi kormányülésen döntöttek a Testnevelési Egyetem új campusáról is- erről Mocsai Lajos rektor beszélt az Inforádiónak.
Elmondta, hogy az egyetem korszerűsítésének ügye már eleve szerepelt a keddi kormányülés napirendjén, ezt egy közel kétéves munka előzte meg. Az atlétikai csarnok múlt csütörtöki leégése miatt most új tervet kell benyújtani.
Elmondta, hogy Testnevelési Egyetem nemzetközi hírnevéhez méltó támogatást kapott. A támogatás egy nagyon alapos és nagyon részletes további tanulmányt igényel, amit november végéig vagyunk köteles benyújtani a kormánynak.
Hozzátette, hogy az egyetem területbeli, funkcióbeli, működésbeli tekintélyéhez méltó sport, illetve oktatási-, kutatási felületet célzó tervet támogat és fogad el a kormány. Ennek vízióját Genzwein Ferenc kancellárral fogják kidolgozni.
A TF atlétikai csarnoka és a 350 fő befogadására alkalmas aulája múlt csütörtökön égett le és vált használhatatlanná. (Infórádió/MTI)