Az emberiség legnagyszerűbb eszköze, a Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda már húsz alkalommal megközelítette az Enceladus nevű, vízjéggel borított apró holdat, de a mostani, utolsó előtti találkozása lesz a legérdekesebb. Az űrszonda ugyanis bele fog repülni abba a gejzírbe, amit évekkel korábban észrevett. Ráadásul éppen most, itteni idő szerint 7-8 körül történik az elrepülés.
A Cassini most 30 49 kilométer távolságra közelíti meg az Enceladust. Az élet nyomait sajnos nem tudná kimutatni a műhold, de a gyanított felszín alatti óceán összetételéről sok minden kiderülhet.
Itt lesznek majd igazi képek, amikor majd megérkeznek a Földre.