Olyan jogszabály kerül hamarosan a parlament elé, amely arra kötelezné a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltokat, hogy gyakorlatilag duplájára emeljék dolgozóik létszámát - "tudta meg" a Magyar Idők.
Erre állítólag fogyasztóvédelmi okokból van szükség, és mivel ez "megoldaná az évek óta elmaradt béremelések miatt a kiskereskedelemben mára kialakult súlyos munkaerőhiányt". Ízlelgessük ezt az érvet, mert ilyen közgazdasági nonszensszel ritkán találkozni.
A tervezet szerint a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaikban a nyitvatartási idő alatt 70 négyzetméterenként legalább egy alkalmazottnak a vásárlók rendelkezésére kell állnia.
Magyarul a nagy hipermarketeknek fel kellene venniük egy csomó embert, akik téblábolhatnának a gondolák közt, ahol a nem tök hülye vásárlók simán maguktól is le tudják venni a polcról a lisztet és a cukrot.
A Magyar Idők által újraközölt kormányzati propaganda azzal érvel, hogy "a kormány változatlanul arra törekszik, hogy a napi fogyasztási cikkeket árusító vállalatok piaci részesedésükkel arányosan vállaljanak szerepet a magyarországi közteherviselésben". Valójában persze erős a gyanú, hogy akárcsak a vasárnapi zárvatartás esetében, nem a köz igényeinek kielégítéséről, hanem a kormánnyal baráti viszonyban lévő üzletláncok, mint például a CBA piaci pozícióinak erősítéséről van szó.