A Hoods Off 2015, azaz Le a csuklyákkal 2015 nevű akció keretében a hackercsapat rövid időn belül tervez rengeteg olyan dokumentumot megosztani az interneten, melyekből kiderülhet, kik tagjai a még mindig létező és aktív szélsőséges szervezetnek.
Az Anonymous azt állítja, hogy szerdán több ezer klántag kilétére fog fény derülni.
Némi előzménye már van is az akciónak, Twitteren olyan információkat tettek közzé, melyből állítólag KKK-tagok telefonszámát és emailcímeit lehet kibányászni. Állításuk szerint az információt a KKK honlapján talált adatbázisból szedték, és szerepel több polgármester mellett egy szenátor elérhetősége is köztük.
Nem egyértelmű, hogy emögött az akció mögött ki állt, mert bár egy olyan Twitter-fiók posztjában tűnt fel mindez, ami régóta Anonymus-közelinek számított, a szervezet egyik tagja azt mondta a sajtónak, hogy ez nem az ő akciójuk volt, így ezeknek az információknak a hitelességéről egyelőre nem tudni sokat. (Mashable)