Megkéselt, haldokló barátnője mellett erőszakolta meg annak húgát

bűnügy

Egészen kegyetlen részletek derültek ki egy márciusi devecseri gyilkosságról. Eddig csak az volt ismert, hogy a pocsaji illetőségű M. Sándor akkor megölte barátnőjét, a 22 éves V. Nikolettet, de ennél valójában sokkal súlyosabb dolog történt.

M. márciusban tudta meg, hogy V. szakítani akar vele, ezért úgy döntött, megfpróbálja meglesni, hogy kivel van. A nőt végül 12 éves húga társaságában találta meg, és késsel arra kényszerítette mindkettejüket, hogy szálljnak be az autójába.

A kocsiban aztán V.-t többször is mellbe szúrta, majd hátramászott, és a haldokló nő mellett megerőstakolta a húgát. Ezek után a fiatal lányt kirakta a kocsiból, majd egy közeli erdőbe vezetett, ahol megvárta, míg V. meghal.

M. ezek után a rendőrségre ment feladni magát, és mindent beismert.

(Blikk)