Szeptemberben írtuk meg, hogy a Kürt Gimnáziumban jótékonysági sütés volt, és videó készült arról, ahogy egy diák beleköp a menekülteknek szánt pogácsa tésztájába.
Molnár Lajos, az iskola vezetője az Indexnek most azt mondta, hogy az érintettek közül az egyik diák nem folytatja tanulmányait az intézményben.
A Kürtben foglalkoznak kifejezetten problémás gyerekekkel, akiket máshonnan elküldtek, az elmúlt három évben még nem volt olyan, hogy kirúgtak valakit.
„Mi mindenkivel tudunk együttműködni, megoldást találni, aki maga is akar. Ebben az esetben a hosszú, árnyalt pedagógiai folyamat során ez nem sikerült”
Ezt mondta az Indexnek az igazgató.