Sokadszorra kezdheti elölről a római-parti gát tervezését Budapest

Budapest

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a római-parti gát tervpályázatát, írja a Népszabadság. Így a főváros már sokadszorra kezdheti elölről a beruházást, csak árhullám ne jöjjön közben. A Döntőbizottság ítélete szerint a nyertes tenderben 

"ellentmondó adatok szerepelnek, ráadásul nem felelnek meg sem a pályázati feltételeknek, sem a jogszabályi előírásoknak."

A Mélyépterv Komplex Zrt. és a Viziterv Consult Kft. konzorciuma az egyik helyen 160 napos határidőt vállalt az engedélyes terv elkészítésére, az ütemtervben viszont 180 nappal számoltak, míg másutt 175 nap szerepelt. A fővárosnak a Népszabadság szerint ez fel sem tűnhetett, mert nem kérdezték meg a céget, hogy mégis hány napra vállalják a munkát. 



A Döntőbizottság ráadásként még meg is büntette Budapestet: 300 ezer forint bírság és 200 ezer forint szolgáltatási díj megfizetésére kötelezték a fővárost. (MTI)