Donald Trump, ha tehetné, megkínozná a terroristákat

külföld

"Jóváhagynám-e a szimulált vízbefojtást (waterboarding)? Hogy a francba ne! Egy szemvillanás alatt! És még annál is többet" - tüzelte hallgatóságát ohiói kampányturnéján Donald Trump, aki még mindig az egyik legesélyesebb pályázó a republikánus elnökjelöltségre. A párizsi terrortámadások óta teljes mértékben iszlámellenesre váltott Trump szerint a kínzás

"Működik, oké? [Nem.] Működik. [Mondom, nem.] Csak egy hülye mondaná, hogy nem működik [pont fordítva]".

Végül azt mondta, hogy "ha mégse működne, akkor is megérdemlik azért, amit tesznek. Működik".

És még csak nem is ez volt a legnagyobb ostobaság, amit mondani tudott. Azt állította, hogy 2001. szeptember 11-én saját szemével látta, hogy több ezer muzulmán ünnepli New Jersey-ben az ikertornyok összeomlását. "Láttam az embereket. Láttam a tévében [aligha] és olvastam róla az interneten is [egy muszlimgyűlölő blogger valóban írt ilyet, de állításait semmivel sem támasztotta alá]" - mondta. 

Annak idején valóban elterjedt, hogy voltak, akik ünnepelték a terrortámadást, például a Post egyik egy héttel a terrortámadások után megjelent cikkének 15. bekezdésében is említik, hogy a rendőrség előállított és meghallgatott pár embert, akik állítólag ünnepelték a támadásokat, de az elmúlt 11 évben végül senki sem tudta bizonyítani az állítást, és semmilyen felvétel sincs arról, hogy bárki ünnepelte volna a terrortámadásokat.

De ez nem zavarta össze Trumpot, aki gyors egymás utánban azt tudta mondani az állításáról, hogy

  • senki sem hitt nekem;
  • néhányan hittek nekem;
  • emberek ezrei hittek nekem, mert maguk is látták.

Trump amúgy általában is nagyon muzulmánellenesre váltott, konkrétan azt mondta, hogy "nagyon ébernek kell lennük a muzulmán népességgel kapcsolatban", és javasolta, hogy szigorúan figyeljék meg a mecseteket. (Via The Washington Post)