Jimmy Carter bejelentette, hogy legyőzte az agydaganatot

külföld

A 91 éves volt amerikai elnök (1977-1981) egy Georgia állambéli vasárnap iskolában jelentette be, hogy sikerült legyőznie az agydaganatot. 

Későb unokája, Jason Carter is arról beszélt az AP hírügynökségnek, hogy az orvosok már nem az orvosok a legutóbbi vizsgálatok alkalmával már nem találtak rákot nagyapjánál. 

Jimmy Carter 1978-ban.

A volt elnök idén augusztusban jelentette be, hogy rákos. Most elmondta, hogy a múlt hónapban a szervezete jól reagált a kezelésekre, és a vizsgálatok alapján úgy látszik, hogy a daganat nem növekszik tovább. Jimmy Carter szerint a múlt heti tesztek pedig már azt mutatták, hogy a rák eltűnt. (BBC)