A sporttörvényt módosítaná a Fidesz-frakció kormány egyetértésével, hogy végre
járjanak focimeccsekre az emberek.
Kósa Lajos az előterjesztésről elmondta, hogy a módosítás lényege, hogy
"a bajnokság egyes résztvevői maguk döntsék el, hogy az általuk szervezett meccsen alkalmazzák-e a szurkolói kártyát és a beléptetőrendszert. Ezzel együtt viszont a névre szóló jegyek kiváltása, s az ehhez belépéskor szükséges személyazonosság igazolása megmaradna."
A mérkőzések biztosításáért a szervező felelne, a vendégcsapattól vásárolt vendégszurkolói jegyekkel rendelkezők szektorának biztosításáért viszont a vendégcsapat. A beadványhoz a fideszes Ágh Péter is adott be módosítót, amit korábban Pintér belügyminiszterrel és a TEK-kel is egyeztettek, ennek lényege, hogy
"ha a kormány határozatában terrorveszélyt nevez meg, azt a focimeccsek szervezésénél is figyelembe kell venni."
kevesebben mentek el mint a Fradi-stadion befogadóképessége.
(MTI)