Igazságot az egykéknek!

Kicsit több mint száz éve G. Stanley Hall szimplán

betegségnek

minősítette az egykeséget. Hall korának egyik elismert tudósa, a gyerekpszichiátria megteremtője volt, így az, hogy ő kivétel nélkül minden egykét

fogyatékosnak, elkényeztetettnek, romlottnak, antiszociálisnak minősített,

rögtön szentírásnak minősült. Olyannyira, hogy állításai mai napig meghatározzák, hogyan tekint a többség az egykékre. Még akkor is, ha amúgy Hall modern szemmel nézve

oltári nagy hímsoviniszta pöcsfej,

akinek szent meggyőződése volt, hogy a nőknek nemhogy egyedüli társadalmi funkciója a gyereknevelés, de még propagálta is, hogy a lányokat

retardálni kell,

vagyis távol tartani mindenféle szellemi tevékenységtől, ami eltérítheti őket szent kötelességük, az odaadó anyaság teljesítésétől. Mentségére legyen mondva, hogy ezzel a véleményével nem nagyon lógott ki viktoriánus kortársai közül. De míg ma simán megköveznének bárkit, aki hasonló véleményt hangoztat a nőkről, Hall egykékről vallott nézetei a mai napig tartják magukat.

Ragadós hülyeség

Annak ellenére, hogy az elmúlt 40 évben már rengeteg modern kutatás cáfolta tételesen az egykékkel szembeni népszerű előítéleteket.

Egyke vagyok. Nézzék el nekem, ha némi büszkeséggel mondom, hogy a kutatások szerint

jó eséllyel pár ponttal magasabb az IQ-m az átlagos nem egykénél, 

vagy minek nevezik azokat, akik nem olyan különlegesek, mint mi, egykék.

Ennek oka lehet, hogy az egykékre több szülői figyelem jut, jó eséllyel jobb anyagi körülmények között nevelkedik (a családi jövedelem nagyobb hányada jut rá, mint a többgyerekes családok gyermekeire), és mert egyke, már gyerekként több időt tölt felnőttek társaságában. Judith Blake 1981-ben több, korábbi tanulmány újraelemzésével arra jutott, hogy a gyerek tanulmányi eredményei szorosan összefüggenek az apa társadalmi-gazdasági státusával, például egy négygyerekes apának kétszer olyan jól kell keresnie egy egygyerekesnél ahhoz, hogy gyerekei biztosan elvégezzék a gimnáziumot.

Ugyanő egy másik tanulmányában arra jutott, hogy bár a többség még mindig azt gondolja, hogy az egykék társasági és intellektuális szempontból is hátrányban vannak, valójában

az egykék szellemileg felsőbbrendűek, tanulmányaikban és munkát vállalva is magasabb státust érnek el.

Elvan a gyerek, ha játszik

Vagyis intellektuális hátrányról aligha beszélhetünk. Az antiszociálisság vádja még érdekesebb, ez az, amivel minden egyke biztosan találkozik az élete során, és amit a magam részéről sosem értettem. Tény, hogy az egykék, akik gyerekként gyakran kényszerülnek rá, hogy magukat szórakoztassák, elég jól el is vannak magukban, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy társaságban nem találják a helyük. Én például soha nem is értettem igazán, hogy miben befolyásolná egykeségem a társasági viselkedésem - pláne, hogy minden más gyerekhez hasonlóan én is bölcsődétől kezdve közösségekben töltöttem időm javát.

1987-ben Denise F. Polit és Toni Fabio 141, az egykék személyiségjegyeiről készült tanulmány eredményeit összesítő tanulmányukban arra jutottak, hogy az egykék a legtöbb szempontból semmiben sem alábbvalók azoknál, akiknek van testvérük. Kutatásukból az is kiderült, hogy az antiszociális jegyeket a korábbi vizsgálatokban önbevallásos tesztekkel mérték, vagyis

a mítosz önmagát termelte újra: az egykék, akiknek folyamatosan azt kellett hallgatniuk, hogy ők antiszociálisak, antiszociálisnak is tartották magukat.

Pedig amikor önbevallás helyett mások véleménye alapján mérték fel az egykéket, kiderült, hogy a nem egykék valójában sokkal inkább társasági embernek tartják az egykéket azoknál, akiknek van testvérük.

Jobb, ha hozzánkszoksz!

Vagyis a tudomány jelen állása szerint az egykék tök normálisak. Nemhogy káruk nem származik az egykeségből, még előnyöket is élveznek. Ezt érdemes megjegyeznie mindenkinek, mert

az egykék egyre többen vannak, és még többen lesznek.

Míg a női emancipáció előtt az egykék aránya csak nagy gazdasági válságok idején ugrott meg, az elmúlt ötven évben folyamatosan nő:

napjainkban az Egyesült Államokban már a családok 23 százaléka egygyermekes.

Magyarországon még ennél is magasabb,

a 2011-es népszámlálás adatai szerint a párkapcsolaton alapuló gyermekes családok 50 százalékába egygyermekes (.pdf).

Az eredmények megyei bontása alapján az egykét nevelő családok csak Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyékben nincsenek abszolút többségben.

A fejlett államok születési statisztikái is arra utalnak, hogy egyre jellemzőbbé válik az egykeség, ami már választásként sem számít extrémnek: míg az Egyesült Államokban az 1930-as években még a népesség 64 százaléka három vagy több gyerekre vágyott, 2014-ben már 2,5 gyerek jött ki átlagban, a valóságban pedig az átlag amerikai nőnek csak 1,9 gyermeke születik majd.

Ennek egyrészt oka a női szerepek változása. De vannak ennél egyszerűbb okai is. Több kutatás is igazolta, hogy a szülők boldogságérzete minden újabb gyerek születésével csökken, egy dán kutatás szerint pedig minden nő közül az egygyerekesek a legboldogabbak - boldogabbak gyermektelen és többgyermekes társaiknál.

Egykék! Nem vagyunk egyedül!

(Via Quartz. Címlapkép: Giovanni Racca / Flickr CC BY-NC-ND 2.0)