Az Anonymous hekkercsoport legutóbb az ISIS-t fenyegette meg. Azóta a terrorkalifátus ereje nem lett kisebb sem Szíriában, sem Irakban, de hátha megváltozik majd ez.
Most Donald Trumpnak szólt be a csoport, amiért az amerikai elnökválasztási kampány legnépszerűbb republikánus jelöltje azt mondta, hogy minden muszlim számára megtiltaná a beutazást az Egyesült Államokba.
A hekkercsoport egyik maszkos tagja a fenti videón üzen Trumpnak, azt mondja, hogy Trump javaslatának nagyon komoly hatása lenne, és hogy az ISIS is pont azt akarná, amit Trump, hiszen ha az USA megtiltja a muszlimok beutazását, akkor az a terroristák malmára hajtja a vizet, mert könnyebb lesz radikalizálni a radikalizálhatókat.
A maszkos ember szerint ha az USA nemcsak a radikálisok ellen jár el, hanem minden muszlimot hátrányosan különböztet meg, akkor az ISIS bizonyára kampányolni fog ezzel a lépéssel a Nyugat ellen.
A csoport bejelentette azt is, hogy pénteken megtámadták a New York-i Trump Tower weboldalát, ami a nap elején egy ideig valóban nem volt elérhető. (The Hill)