Megint kritizálta Orbánt a luxemburgi miniszter, Szijjártó most sem hagyta annyiban

POLITIKA

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az EU nem hagyhatja annyiban, hogy Lengyelországban az új kormány leépítse a demokráciát. Asselborn véleménye mostanában azért különösen érdekes, mert ebben a félévben Luxemburg tölti be az EU soros elnökségét.

A sajtószabadság megnyirbálása és az igazságszolgáltatás befolyásolása a szovjet időkre emlékezteti Asselbornt, mondta a lengyel intézkedésekről.

Csak egy reménye van: hogy Lengyelországban legalább sokan tiltakoznak a kormány ellen. És hozzátette: ellentétben Magyaroszággal, ahol Orbán Viktor már évek óta háborítatlanul ugyanezt a politikát viszi. 

Asselborn hétfőn nyilatkozott a Südwestrundfunk nevű rádiónak, ezt idézte a tageblatt.lu, és erre reagált kedden Szijjártő Péter külügyminiszter. Többek között ezt:

  • Magyarország elvárja, hogy mindenki tartsa tiszteletben a magyarok döntését.
  • A demokrácia az emberekről szól, akkor is, ha ez a luxemburgi külügyminiszternek nem tetszik.
  • Magyarország a gazdasági összeomlás állapotából öt év alatt az EU legjobbjai közé verekedte magát.
  • A magyarok egyértelműen állást foglaltak az illegális bevándorlással kapcsolatban is, elutasítják azt. Elvárjuk, hogy senki ne akarjon ezért bosszút állni.
  • Végezetül azt javasoljuk a luxemburgi külügyminiszternek, hagyja, hogy Magyarország sorsáról a magyarok, Lengyelország sorsáról pedig a lengyelek döntsenek.