Ferenc pápa: A médiában dolgozóknak ügyelnie kellene arra, hogy a munkájuk erkölcsileg helyes legyen

külföld

Ferenc pápa harmadszor mondott köszöntőt az év első napján, ami a katolikus egyházban 1968 óta békevilágnap is. Az egyházfő szerint a világban tapasztalható békétlenségnek a közöny az egyik oka, ami szerinte gyakran összekapcsolódik az individualizmus különböző formáival. Ferenc pápa ismét elmondta, hogy az elmúlt évek terrorista cselekményei, háborúi, vallási és etnikai okból történő üldöztetései már-már a 

"a harmadik világháború darabjainak is tekinthetjük."



Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a kultúra és a média területén dolgozóknak is van a nevelésben. Az egyházfő szerint fontos, hogy elsősorban az igazság és ne pedig részérdekek szolgálatában álljanak.

"A média területén dolgozóknak arra is ügyelniük kellene, hogy az a mód, ahogy az információt megszerzik és terjesztik, mindig jogilag és erkölcsileg helyes legyen."

A pápa külön, név szerint is megemlékezett több olyan kormányoktól független szervezetről, karitatív csoportról, amik a menekülteknek nyújtanak segítséget. Ferenc pápa szerint a munkájuk

"az irgalmasság testi és lelki cselekedetei, amelyek alapján egykor majd életünk végén megítélnek bennünket."

(MTI)