Az Iszlám Állam új Dzsihád Johnja brit terrortámadásokkal fenyegette meg David Cameront

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az Iszlám Állam legújabb videóján egy brit férfi és egy angolul beszélő kisfiú is feltűnt, amelyen azt mutatták be, hogyan végeznek ki 5 foglyot, akiket a terroristák azzal gyanúsítottak, hogy a brit hírszerzésnek kémkedtek.



A 11 perces felvételen David Cameron miniszterelnöknek üzentek, akit azzal fenyegettek meg, hogy brit célpontok ellen is végrehajtanak majd támadásokat. Az üzenetet egy maszkot viselő, brit akcentussal beszélő férfi olvasta fel. A Guardian szerint a férfi beszéde hasonlít egy brit szélsőséges, Mohammed Emwazi hangjához, aki korábban Jihadi John néven vált ismertté.



A film másik szereplője egy katonai ruhát viselő kisfiú, aki angolul azzal fenyegetőzik, hogy meg fognak ölni minden hitetlent.

A brit titkosszolgálatok még elemzik, hogy kik lehetnek ezek az emberek. A kisfiúról azt feltételezik, hogy ő már eleve Szíriában születhetett. 

Becslések szerint Nagy-Britanniából 800 ember csatlakozhatott Irakban vagy Szíriában az Iszlám Állam fegyvereseihez, akik közül már legalább 400-an vissza is térhettek. Körülbelül 50 és 100 között lehet azoknak a brit állampolgároknak a száma, akik meghaltak a harcok során, valamint 300-an még továbbra is aktívan részt vesznek a polgárháborúban. 

Az al-Káida inkább Donald Trump beszédével kampányol

Az al-Káidával szövetségben álló, szomáliai al-Shabaab toborzó videójában inkább Donald Trump beszédét használta fel, amiben Trump arról beszél, hogy a muszlimokat nem lenne szabad beengedni az Egyesült Államokba. A videóban ezután elhangzik, hogy a nyugati világ a muszlimok ellen fog fordulni, ezért a muszlimoknak két választásuk marad: vagy elmenekülnek, vagy harcolnak. 

(Guardian/New York Times)