Az év ellenőrét keresi a BKK!

Tbg
közlekedés

„Erzsébet sosem viccel,
Amikor az utas bliccel.”

2015 legjobb fővárosi jegyellenőrét keresi a BKK. A közlekedésüzemeltető Facebook-oldalán január 17-ig lehet szavazni az előzőleg kiválasztott hat jelöltre. 

A jelölteket a keddi nap folyamán posztolják egy bemutató videó keretében, egyelőre Erzsébetet ismerhetik meg a látogatók.

Erzsébet 32 éve ellenőr, „már egy generáció felnőtt ellenőrködése alatt”, és szeret horgászni, de kifogott halat „párja készíti el”.

Kérdés persze, ki számít jó ellenőrnek, de mivel ezt a BKK határozza meg, olyan jelölt valószínűleg nem lesz, aki a legtöbb bliccelőnek adott kegyelmet. 

A hat ellenőrt a kövektező szempontok alapján választották ki:

„A jelöltek kiválasztása objektív, szakmai szempontok alapján történt. A filmekben szereplő jegyellenőrök 2015-ben végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak, de a kiválasztás során a teljesítménymutatókon kívül a BKK figyelembe vette a beérkezett utaspanaszok számát is. A versenyben részt vevő hat ellenőr mind különböző személyiség, egy azonban közös bennük: munkájukat a BKK értékrendje szerint kifogástalanul végzik, amit az ügyfelek eddigi visszajelzései is igazolnak.”

(Kapcsolódó kontent: A BKV ellenőrök életéről még az indexes időkben forgattunk Tenczer-kollégával egy videót)