Jens Stoltenbert, a NATO főtitkára írt egy cikket arról, hogy szerinte hogyan áll a világ 2016 elején.
Sötét képpel kezdi írását. Szerinte a második világháború óta nem volt ennyi fenyegetettség a nyugati világban. Terrortámadások rengették meg Európát és Amerikát is 2015-ben, az oroszok területszerző háborút indítottak Ukrajnában, és a NATO ellenfele, Aszad elnök mellett szálltak be a szíriai háborúba.
Aztán figyelmeztet: nem fordulhat a nyugati világ a muzulmánok ellen, hanem csak a szélsőségesek ellen kell felvenni a harcot. Emlékeztet, hogy az Iszlám Állam áldozatainak többsége muzulmán.
Felidézi, hogy milyen volt volt norvég miniszterelnökként túllépni a Breivik-féle brutális merényleten: azt egy fehér keresztény követte el, mégsem a kereszténységet vagy általában a keresztényeket hibáztatták a 77 ember meggyilkolásáért. A terrorra demokráciával, még több nyitottsággal és emberséggel kell válaszolni, de naívak sem maradhatunk, vélekedik.
És hogy mit tesz a NATO?
Végül felhívja az európai polgárokat, hogy legyenek egységesek és ragaszkodjanak az értékeikhez minden nap, mert ez most a legfontosabb.